Hú, már két hete nem is írtam semmit, ez részben azért is van, mert semmi különös nem történt, másrészt, mivel februárban felfüggesztem pályafutásom jelenlegi munkahelyemen, így elég sok a teendőm ezen a téren. Egy hétig beteg voltam amúgy, nem hatalmas gond, ám ennek kapcsán (is) azért arra a dokim és a védőnőm is felhívta a figyelmemet, hogy most már helyezzem magam nyugi üzemmódba, feküdjek amennyit csak lehet, legyek friss levegőn sokat, mert a rohanásnak és stresszelésnek senki nem fogja hasznát élvezni hosszú távon, különösen nem most. Szóval: le kell lassulnom :) Lassan sétálni, lassan enni, lassan beszélni....nem akarni mindent egyszerre, nem mérgelődni annyit...Szóval majdhogynem 180°-os fordulatot kell vennem, már ami a megszokott életmódomat illeti! Nem kell aggódni, azért megmaradok ugyanannak az elviselhetetlen, hisztis nőszemélynek, akit eddig is ismertetek ;).

Egyébként pedig, még a múlt héten voltunk genetikai ultrahangon, ahol megvizsgálták Beni bébi minden apró kis porcikáját, és mindent rendben találtak vele/rajta, plusz nálam is oké a magzatvíz. Íme egy elég jó minőségű kép a kisfiúnkról:

Benedek 20 hetes a pocakomban

Ám, ami talán még egy vizuális élménynél is sokkal erőteljesebben hatott rám, az a 2 nappal ezelőtti magzati szívhang volt. A védőnőnél voltam, szokásos találkozónkon, és a végén egy kis ósdi készülékkel meghallgattuk a gyerek szívdobogását :). Kerestük egy ideig, mert mindig arrébb húzódott, aztán kb. fél percig hagyta magát. Számomra nagyon megható volt, tényleg majdnem sírtam, olyan szép volt, pedig hát én olyan dolgokon, hogy valami 'szép', hát soha nem sírok, fúj, én csak rinyálásból sírok :D Na de ez...nem is tudom megmagyarázni ezt az érzést. A hang hirtelen jött, erőteljes volt, egyenletes és gyorsan lüktető. Talán a vágtázó lovak patája hallat ilyesmit. És mindez itt zajlik bennem, ő az én kis gyerekem, aki fokozatosan egyre jobban a tudtomra, tudtunkra adja, hogy él és élni akar :). Elég jó érzés!