Kedves Kisfiam!

Kérlek, ne vedd zokon, hogy ilyen nyilvános fórumon írok neked levelet. Mikor ezt olvasod, minden bizonnyal már tisztában leszel azzal, hogy édesanyád egy elég fura szerzet. Lehet, hogy már most is sejtesz valamit, hiszen annyit nevetsz rajtam, olyan sokszor látom a kis fürkésző tekintetedben, hogy mennyire kíváncsi vagy arra, miért énekelek a rádióval együtt hangosan, miért táncolok sokszor (ritka bénán persze), téged is felkapva, vagy azt a furcsa szerkezetet pötyögve miért hahotázok, sokszor a semmiből feltörve, csakúgy. Mindezeken túllépve, most ez a lényeg:

BOLDOG SZÜLINAPOT NYUSZIFÜL! 

Az első szülinapod után három nappal írok most neked. Eltelt egy év. Azaz eltelt egy év és még kilenc hónap. 21 hónapja vagy velem. Már az első naptól, hogy tudok a létezésedről, elképzelhetetlen nélküled minden. A terhességem furcsán kezdődött, a dokibá' először jól rám ijesztett, hogy hú hát ő nem hallja a szívhangodat, menjünk vissza 2 hét (!) múlva és hallgassuk meg újra. 2 hét...én pedig óránként bújtam el bőgni a külvilág elől. Talán 5 napot csináltam így végig, aztán megmondtam neki, hogy én nem bírom ki ezt, azonnal nézzünk meg téged ismét. Akkor már minden sima volt, megmásíthatatlanul ott dobogott az apró szíved, és megkaptuk a bűvös dátumot: május 26. Gondtalan, mozgalmas hónapok jöttek. Minden olyan egyszerű lett, hiszen szűkült az érdeklődési köröm, egyre inkább csak te, illetve hármunk leendő élete állt a középpontban. Tavasszal még lezavartunk egy hatalmas ki-, majd beköltözést, aztán eljött május 26. Semmi nem történt. Türelmetlen voltam. Toporzékoltam. Követeltelek. Közben pedig azt is mondogattam magamban és neked, hogy legyen úgy, ahogy Neked a legjobb. És te kivártad a nyarat. Június 1. Stílusos!

Csodálatos volt látni, ahogy a kis csomag, ami voltál, a hónapok során hogyan nyílt ki és lett belőle eleven kisfiú. A bömbölő gépből gagyogó, nevető, figyelmes kisgyerek. Hogyan lett mindig más a kettőnk kapcsolata. Ahogyan egyre több megfelelési kényszert engedtem el, úgy kerültünk egymáshoz egyre közelebb. Tanítottuk egymást. Sose gügyögtem veled, szerintem neked se jött volna be. Viszont a kezdetektől nyomatom neked a dumát. Mindig, mindent elmeséltem. Te már egész hamar megtudhattad, hogy melyik a kedvenc szempillaspirálom, miért és mennyire utálom a magassarkú cipőket, Apa milyen növényeket ültet, vagy éppenséggel mik az aktuális nagy, eget rengető dilemmáim. Sírtam is előtted, veled, neked. Remélem, hogy most, amikor e sorokat olvasod, továbbra is sokat beszélhetek neked és te is nekem :). Hogy merek előtted tétova és gyenge lenni úgy, hogy te mégis biztonságban vagy velem.

Most épp pihekönnyű minden. Élvezem ennek az időszaknak minden pillanatát. Sokan kérdezik, hogy nem fásultam-e bele már. Egyértelműen nem. Nincs hiányérzetem. Amihez kedvem van, megoldom, hogy úgy legyen. És te nem gátolsz engem semmiben. Most például elkezdtem icipicit dolgozni. Jól esik érezni, hogy régi barátom, az írás, még mindig szerelem. Lehet, hogy kicsit berozsdásodtam, de jól esik teljesíteni, leadni, karaktert számolni, szinonimát keresni, olvasó fejével gondolkodni. Te is belepötyögsz ám sokszor! Imádom :). Jól esik, hogy újra leírhatom a rég le nem írt szavakat: álláskeresés, munkavállaló, karrierút :). Ugyanis, amikor te születtél, egy ilyen világban mozgó cégnél dolgoztam. Az is lehet, hogy még most is itt vagyok, amikor te már egészen nagyfiú vagy.

Melletted az lehetek, aki eddig is voltam, plusz még jónéhány skill-t felszedtem. Remélem, mindig csípni fogod a búrám és elnézed a bolond anyád hülyeségeit. Megígérem, hogy én is folyton próbálkozni fogok, hogy elfogadjalak, ésszel óvjalak. Biztos lesznek harcaink. De remélem, hogy e levél olvasása közben - amellett, hogy kiröhögsz - azért kicsit majd el is érzékenyülsz...

Szeretettel:

Anyád