Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

"Azért nincs gyerekem, mert..."

2015. július 30. - buanna

Sok ismerősöm, barátom van a 25-35 éves korosztályban, akinek (még) nincs gyereke és ha ez a tény valahogy szóba kerül, valahogy sokszor az az érzésem, hogy elkezdenek mentegetőzni, magyarázkodni - mintha erre bármilyen szükség lenne, vagy valaki elvárná ezt. Brit tudósok kimutatták, hogy az érvelések csaknem 100%-a valamilyen "tévedére" épül, amiket csak megcáfolni tudok, ha már így szóba kerül a téma ugye (egyébként magamtól soha nem kampányolok a gyerekvállalás mellett személyesen valakinek, ill. nem teszek fel hülye kérdéseket).

Dilemma számomra, hogy ezek a beszélgetések vajon azért zajlanak-e, mert igazából akarnának ők már egy kis pelenkást, csak győzködik magukat ennek ellenkezőjéről, vagy úgy érzik, hogy nekem - mint gyerekkel rendelkező egyednek - tartoznak valamiféle magyarázattal, nem tudom. Mindenesetre ezek a legjellemzőbbek és ha már van ez a kis blogom, akkor leírom a gondolataimat :):

"Úgy érzem, még nem nőttem fel ehhez a feladathoz."

Mit jelent felnőni és mit jelent a feladat? A legtöbbször az derül ki, hogy sokaknak él valamiféle sztereotípia a fejükben, hogy milyen is egy szülő. Megfontolt, nem káromkodik, minden nap főz, olyan szavakat használ, mint: életbiztosítás, csirkefarhát, hipó és hát ugye mindenképpen tisztaudvarrendesház. 

Forrás: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan c. film

 

A feladat (=gyerek) pedig úgy sejlik fel előttük, mintha egy hímestojást kéne orrhegyen megtartva, cérnaszálon egyensúlyozva, átjuttatni egy többszáz méteres szakadék felett.

Hát pedig...az egyetlen dolog, ami bazifontos, hogy alkalmazkodni kell. Durván és sok mindenben. DE nem csak nekünk, hanem a gyereknek is, aki csakúgy idepottyan a világba, egy adott közegbe és családba. Egységgé kell kovácsolódnunk, ez pedig tényleg nem könnyű, viszont nincs köze valamiféle felnövéshez, vagy feladatteljesítéshez, csak a szeretethez (hű, ezt oraveccnóra,de még koelhó se mondhatta volna szebben...). Az egzisztenciális kérdés egy egészen más tészta persze, és marha fontos is (kár lenne tagadni), de most nem is erről van szó.

 

"Még nem buliztam/éltem ki magam."

Ez általában persze arra vonatkozik, hogy van még a földön olyan 2 lábon járó hím, vagy nőstény főemlős, aki MÉG nem volt meg, de ott van a (képzeletbeli) listán. Miután mindenki pipa, jöhet a gyerek.

Szóval mondjuk meg van a 37., és akkor az már egy szép szám, vállba veregetem magam, meghatódom, megnyomom a komoly kapcsolat üzemmód gombját és egy másik egyedet is megkérek, hogy légyszi' kapcsold be te is, és aztán lebabázunk? Hanyadik csaj/pasi után lesz az, hogy nnnna kéremszépen, akkor most meghúzódott magától az a bizonyos komolyvonal, amit átlépünk, a háttérben Céline Dion énekel, és bumm, jöhet a bébi. Vagy hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

Ha meg valaki tényleg csak a sima bulizást meg mondjuk a bándzsidzsámpingot félti, annak azt kell mondjam, nem éri meg parázni, minden csak szervezés és kellő lazaság kérdése.

 

 Forrás: Szex és New York

 

"Én nem szeretem a gyerekeket."

Nem őket kell szeretni, hanem a sajátodat, az más. Komolyan :). Vannak a gyerekek, mint gyűjtőfogalom, akik idegesítőek, büdösek meg minden és van "A" sajátod.

 

Nem mindenki szereti őket :).

 

"Nem érzem még az anyai/apai ösztönt."

Habár anyait és apait is írok (mert píszík vagyunk, vagy nem?), ez azért leginkább nőktől hangzik el. Amikor ezt mondják, én csak annyit tudok mondani: én azt se tudom mi is az pontosan. Megmondom őszintén, soha nem értettem, hogyan tud ez elönteni valakit? Anyai ösztön-e, amikor valaki pl.:

- ...meghatódottan sétál el egy játszótér mellett?
- ...minden filmnézés közben jelentőségteljesen ránéz a párjára, ahányszor megjelenik egy vigyorgó gyerekfej?
- ...kényszeresen megsimogat babakocsikból kikandikáló, idegen gyereklábakat a teszkóban?

Vagyis azt értem, amikor valaki már nagyon szeretne gyereket. De akkor most ez lenne a klasszikus anyai ösztön? Akkor ezt meg kell várni és csak akkor érdemes gyereket vállalni? Mindenképp meg kell-e azt várni, hogy már idegen gyerekekben is a jövőbeni sajátomat lássam? Persze, van az az élethelyzet, amikor jobban bele illeszkedik egy gyermek születése a képbe és van, amikor kevésbé. Ám a határ a különböző időszakok között közel sem egyértelmű, ráadásul elég sokféleképpen értelmezhető. Sőt! Ha ennek a határnak a konkrét megtapasztalását akarod érezni, akkor mindig várni fogsz. Mert mindig van még valami, amit a gyerek előtt "le kell tudni", "be kell fejezni", "véghez kell vinni" stb. Kicsit bővebben egy régebbi posztomban is fejtegettem már a témát.

Mindent összevetve - és most lehet, hogy sokan felcsattannak - ,lehet, hogy van annak pozitív oldala is, ha "csakúgy", szinte meglepetésként érkezik egy baba (és itt most nem az extrémitásokról beszélek, a 16 éves tinianyákról). Így kimarad az a sok taktikázás, meg ovulációs tesztelgetés, ilyenolyan teherbeejtős ezoterikus biszbaszok, vécében egycsík miatt sírós helyzetek, amik amúgy meg sokszor előjöhetnek, ha valaki már nagyon szeretne kisbabát.

S hogy mi melyik csapatba is tartoztunk anno? Nehéz lenne megmondani, hol így-hol úgy érzem :).

Végül...ezt a divatos kifejezést, mint anyai ösztön, ebben a kontextusban, tessék tehát szépen elfelejteni, csak félrevisz. (A másik kontextust, amelyben meg már ott a gyerek, most hagyjuk.)

"Én egyáltalán nem akarok gyereket."

OK. És ennyi. Részemről teljesen elfogadható, nem tartok senkit rossznak azért, mert nem akar gyereket. Nem tartom szívtelennek, betegnek, meg nem is tudom, mik vannak még a közbeszédben "azilyennőkről". A társadalom és a politika is leszállhatna végre a nők méhéről, egymást se traktáljuk ezzel a témával. Ha pedig nem vagy biztos fent elhangzott kijelentésedben, akkor azt is nyugodtan bevállalhatod, nem kell az ebet kötni a karóhoz vagy mi a szösz, a bizonytalanság még legális, tudtommal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr77663214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.