Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

Beni ma 18 hónapja létezik

2015. március 01. - buanna

Ha úgy vesszük, ma tulajdonképpen másfél éves - félidő bent, félidő kint :). És egyben úgy érzem, mostanság jutottunk el oda, hogy valóban "otthonosan" érzi magát a kinti világban. Hogy miből érzem ezt? Nem tudnám pontosan megfogalmazni...Például a rengeteg változásból, amelyek most igazán szembetűnőek:

- Kicsinek nem bírta, azaz inkább fogalmazzunk őszintén: gyűlölte az autóban utazást. Szinte mindig végigordította az ilyen utakat, egy másfél - 2 órás út kész cirkusz volt. Ehhez képest a múlt héten egy Ausztria - Budapest, 2x6 órás úton vagyunk túl, mindösszesen úgy 20 perc nyavalygással. És még csak azt se mondanám, hogy azért, mert végig aludt. Többnyire vígan elvolt ébren :).

- Vidáman ébred! Reggelente nem a méltatlankodó nyüsszögésre ébredünk, hanem legtöbbször játékos gagyogásra, ágyrács püfölésre. Ez azért még hajnali 6-kor is megkönnyíti a nap elkezdését!

- Babakocsizás ébren - hm, hát régen ez nem nagyon ment :). Ha ébren volt Beni, akkor jellemzően igen hamar elunta magát tologatás közben. Most pedig már odáig jutottunk, hogy meg is kell fordítanom az ülőrészt menetirányba, mert majd kiesik a gyerek a bámészkodástól. Megmondom őszintén, ez nehéz volt nekem :). Az én kisfiam már érdekesebbnek találja a külvilágot, mint hogy folyton engem kutasson a kis szemeivel...Brühühü...

- A fürdés az első perctől kezdve valamilyen bűvös hatással volt Benire. Nagyon szereti a vizet! Olyan is volt, hogy hajnalban már nem tudtunk mit kitalálni a megnyugtatás érdekében és megfürdettük...így azonnal boldogság volt :). Ahogy telt az idő, kis hapsikánk olyan dinamikusan ficánkolt, hogy a kiskádat száműzni kellett és január óta a nagy kádban pancsol: eleinte hason, most már inkább ülve-álldogálva :).

- Fogak! Megérkeztek köreinkbe a fogak, hosszú várakozás után...Az első fog január közepén, azaz 7,5 hósan bújt ki, azóta már jelentem, hogy 4 db foga van - és nem fél használni őket...No és persze az esti szertartás részévé vált a fogmosás is (ami most még inkább csak fogkrém leevése a fogkeféről...).

- Szilárd kaja - mától beiktattam az étrendbe a kenyeret :). Gluténtartalmú élelmiszereket eddig is kapott, de csak pépesített formában. Néha adogattam neki falatkákat, de csakúgy nasira... Mostantól rendszeresen a menü része lesz - és érzem, ez lesz az én vesztem, hiszen a megmaradt kenyérdarabkákat vajon ki eszi meg? Hát persze, hogy én! Rá kéne kapcsolnom az aktív sportolásra...

Stb.

 

És persze én, mi is változtunk úgy érzem. Már nem feszülünk. Rutinosak vagyunk és nyugis szülők. Jó persze, amikor Beni mondjuk felébred hajnal 5 körül és utána nem méltóztat már visszaaludni, akkor azért anyázok rendesen. De talán nem ez a lényeg. Hanem inkább az, hogy már nem "idegen" dolog az, hogy van egy gyerekem. Ez most biztosan furcsán hangzik, de a lényeg az, hogy Beni már teljesen természetes része az életünknek. Teljesen magától értetődő a jelenléte, a vele együtt kialakult új életmód, világszemlélet, életritmus...És szeretem, szeretjük :). Úgy érzem, semmi olyan nem szorult ki az életünkből a gyerekvállalás miatt, ami amúgy fontos lenne. Nem hiányzik semmi. Ha valamihez kedvem van, megvalósítom - ehhez persze Szabi is kell, meg az egész családunk, nélkülük nem lenne a gyerekvállallás ekkora királyság :).

 

És akkor most exkluzív fotók a világ legjobb pasijának elsőszülött fiáról:

 

Séta hátibabával

2015-01-15_13_03_43.jpg

 

Árulkodó jel - apa és fia kisujja

2015-01-17_10_08_52.jpg

 

Szocializálódunk

2015-01-19_10_51_58.jpg

 

játék Dorkával :)

2015-01-19_16_24_27.jpg

 

A legboldogabb rab :)

2015-02-03_08_19_58.jpg

 

Szoktatom a házimunkára!

2015-02-13_13_27_46.jpg

 

"Adjuk rá a gyerekre a saját napszemüvegünket" című, rendkívül eredeti fotóötlet...

2015-02-16_14_24_39.jpg

 

Micimackó? Hagyjuk már...

2015-02-17_11_27_34.jpg

 

Sajátos kapcsolatteremtési módszer a gyerekkel vol1.

2015-02-17_16_06_51.jpg

 

Sajátos kapcsolatteremtési módszer a gyerekkel vol2.

2015-02-17_16_07_04.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr597231643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.