Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

Dolgok, amiket a következő gyerekkel másképp fogok csinálni

2015. február 01. - buanna

Még mielőtt elkezdenétek kombinálni (neeeem, tudom, hogy senki nem tenne ilyet...), nem azért írom ezt a cikket, mert újra babát várok :). Az még várat magára. Csupán már most vannak dolgok, amik tutifix máshogyan lesznek a következő poronttyal, mint ahogy Benivel:

Feltétlenül meg fogom tudakolni a köldökzsinór hosszát - legalább úgy kábé...

Furcsa lehet, hogy egy ilyen témával indítok - ez nem toplista, csupán időrendben próbálok haladni. A köldökzsinóros infó azért fontos, mert mint szülés után kiderült, Beni köldökzsinórja kb. 8 (!!!) cm-es volt! Ez baromi rövid. És bizony nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szülés során nehezen ereszkedett lejjebb az én drága kisfiam. De hogy erről nekem miért nem szóltak előre, arról fogalmam sincs, ugyanis ezt sima ultrahang vizsgálattal meg lehet saccolni...Persze, zöldfülűként nem kérdeztem rá, ám második (és majd egyszer sokadik? :)) alkalommal már nem fogom elfelejteni.

Jobban rákészülök a vajúdásra - ki tudja, lehet, hogy másodjára is gigahosszú lesz...

Kb. 12 órát vajúdtam. Hát, igen, ez egy fél nap! Szülés előtt nem is nagyon foglalkoztam ezzel a vajúdás témával, gondoltam, majd hipsz-hopsz túlleszek rajta, fájogat egy picit, kibírom...Előzetesen az igazi mumus számomra maga a szülés volt. Az igaz, hogy az is durva, de hát a 13 órából csak 1 órán keresztül tartott. Szóval szeretnék agyban és lélekben is jobban ráhangolódni a fájások hosszú óráira (na persze az is lehet, hogy másodjára már csakúgy "kipottyan a bébi", de jobb, ha nem erre apellálok...). Zene, légzések, összpotosítás - ilyen lájtos dolgokra gondolok, nyilván nem a transzbaesősizékre, meg ősanyás dolgokra :). Szeretném, ha elmerülhetnék a fájdalomban, nem túlélni szeretném majd, hanem átélni. Basszus, lehet, hogy ez már olyan transzizés, na mindegy...

 

Kérni fogom a gyerekem 

Amikor Beni megszületett, alig tették rám néhány másodpercre és már vitték is el megvizsgálni, vagy ilyesmi. Ez valamiféle bevett rutin dolog lehetett, hogy mivel nagy baba, azonnal csekkolni kellett a vércukorszintjét, vagy ilyesmi...Na de azt nem hinném, hogy ez nem várhatott volna mondjuk fél, vagy akár 1 órát. Egészséges volt, felsírt, szívhang végig oké volt. Tehát nem gondolnám, hogy az első testkontaktust és szopit megérte ezért kihagyni. A második gyerekemet addig oda nem adom senkinek, amíg nem tapadunk egymás bőréhez és meg nem szoptatom. Utána vihetik, de ez nekünk JÁR! ;).

Tápszer? Ne, ha nem muszáj...

Baba (és mama) barát kórházban szültem. Ebből számomra az következett volna, hogy a csapból is folyni fog a szoptatás teljes körű támogatása, a baba-mama egymásra hangolódás segítése. Nem panaszkodom, tényleg jól teltek a kórházi napjaim, kedves nővérekkel és dokikkal. DE! Azért jó lett volna, ha nekem, a mit sem tudó, kezdő anyukának nem azt próbálják az agyamba vésni, hogy mint a katonatiszt, 3 óránként etessek azonnal az első perctől, DE azért egyen is eleget a gyerek, hogy ne sárguljon be, EZÉRT adjak neki még tápszer pótlást...Nos, most már tudom, hogy ez az elv több sebből vérzik. Először is: ha azt akarom, hogy beinduljon a tej rendesen és a gyerek egyen is eleget, akkor erre a legjobb módszer az, ha kb. non-stop cicin van. Ha a folyamat természetes alakulásába bezavarok a tápszerrel, CSAK azért, hogy 3 óránként szoptathassak, az egy jó nagy baromság. Félreértés ne essék, semmi bajom a tápszerrel. De ha minden klappol, a gyerek cicizik, nekem pedig dől a tejem, akkor mi szükség a tápszerre? Miért kéne kockáztatnom az anyatejes táplálást a 3 órás rendszer miatt? És jöttek a nővérkék a tápszerrel, nyomatták, hogy tessék, itt van, adjak belőle a gyereknek...Persze, hogy adtam, azt se tudtam mi fán terem a csecsemőgondozás...Hát, a következő gyerekemmel - ha minden biológiai és egyéb tényező stimmelni fog - biztos, hogy nem fogok ilyen baromságot művelni.

Rendszeresség rugalmasan...

A napirend kialakulását/kialakítását fontosnak tartottam és ezzel a jövőben is így leszek. Látom, hogy így kiszámíthatóak a nappalok és többnyire az éjszakáink is. Látom, hogy sokan elkötelezett hívei a kötődő(nek nevezett) nevelésnek, vagy csak belecsúsznak ebbe valahogy. És szétesett, hulla anyukákat látok, akik a gyerek nélkül akár fél év után se tudnak egy métert se megtenni. Én ettől begolyóznék, és ezáltal vélhetően a gyerekem is. A jól kialakított napirend számomra nyugalmat ad, szinte soha nem késünk el sehonnan, és van szabadidőm is. DE! Úgy érzem, hogy a szülősködés legelején teljesen feleslegesen paráztam rá olyan dolgokra, hogy na akkor most ha a gyerek nem pont akkor ébredt fel, mint amikor szokott, akkor jaj mi lesz...Ha nem pont akkor és annyit evett, mint szokott, akkor úristen...Szóval kissé rágörcsöltem az órára, a mennyiségekre, ami totál baromság és csak stresszt szül. Szóval: take it easy. Van rendszerünk, de ha néha megborul, akkor dinamikusan kezelem. Ha a gyereknek szar napja van, akkor lehet, hogy többet kap cicit. Na és? Ettől még nem élünk káoszban...

Szoptatás/etetés bárhol, bármikor!

Emlékszem, az elején hogy paráztam, hogy a napi sétából nem érek haza, mire megéhezik a gyerek :). Vagy épp a belvárosban lófráltunk, etetés idő volt és képes voltam beülni vele a koszos-büdös pelenkázós mosódba a plázában...Mai szemmel nézve ez már inkább vicces, de akkor nagy stressz volt ám! Most már nem nagyon érdekel ez a dolog. Van egy szipi-szupi hordozókendőm, abba behuppantom a gyereket és szoptatok egy padon, étteremben, akárhol. Ha valaki beszólna? Hát...csak próbálja meg :). Ugyanez a helyzet a sima kajával is. Leülök, felpattintom az üveget és etetek. ENNYI!

Nem alszik napközben? Hát akkor kiteszem játszani...

A különféle babás szakirodalom "fantasztikus" táblázataiba szerintem minden anyuka beleőrül az életében legalább egyszer...Ezek az irományok fehéren-feketén közlik, hogy milyen korban hányszor és mennyit alszik egy átlagos baba. Ja, hogy nincsenek átlagos babák? Hát ez az...De amilyen könnyű ezt leírni, olyan nehéz a valóságban elfogadni! Nekem legalább fél év kellett hozzá, vagy még több. Talán még most is bezavar nálam néha a dolog. Szóval Beninél a nappali alvás elég ad hoc jellegű. Sose volt egy nagy durmoló művész. Én pedig paráztam. ""Nem aludt 2 órát, csak 1-et." "Most csak 2-szer aludt a 3 helyett." "Most kéne álmosnak lennie, de még mindig ordít, ha le akarom tenni aludni." Stb. Idegőrlő! Viszonylag új hozzáállásom (remélem megmarad...): nem alszik? Na puff neki, akkor kiveszem és molyol tovább, vagy felkötöm a hátamra, whatever. Majd alszik, ha álmos. Persze, tudom, hogy az idegrendszer fejlődéséhez elengedhetetlen a sok alvás, de ha ezen görcsölök, akkor mindkettőnk idegrendszere szétmegy, az tuti. Ugyanmár, semmi nem történik, ha a táblázatban szereplő 2x másfél óra helyett mondjuk egyszer 20 percet, aztán még mondjuk 1 órát alszik a gyerek...másnap meg lehet, hogy 3x 1 órát...

Ordít az utcán, vagy az étteremben? 

Nagyon féltem ettől! Úristen, minket néznek az emberek, sutyorognak a hátunk mögött, hogy milyen anya vagyok...Bevallom, most is baromi szar, ha a gyerek egy emberekkel teli helyen kezd el üvölteni. De hát minden baba ilyen, nem az enyém UFO. Ez van...emiatt fog a franc itthon kuksolni. Ha sír, hát sír, majd ölbe veszem és előbb-utóbb megnyugszik. De ha már itt tartunk: komolyan nem értem az embereket! Miért kell megbámulni egy anyát a síró gyerekével? Ez olyan ritka? Ez olyan furcsa? Egyszerűen nem értem. De nem baj, most már nem is érdekel :).

Ha más van vele, és nem én, az a valaki is képes megoldani a problémát legtöbbször.

Ezt nem tudtam jobban megfogalmazni, szorri (meg már éhes vagyok és mennék vacsizni, nincs erőm agyalni :D). Szóval az elején, amikor itthon hagytam anyuval, anyósommal, vagy akár az apjával, egyszerűen kiakasztott a gondolat, hogy te jó ég, mi van, ha sírni fog. És tudjátok mi van ha sír? Akkor az a valaki, aki vele van, ölbe veszi/játszik vele/akármi...Példa: esténként a gyerek elég kiszámíthatóan alszik úgy 7-től 10-ig. Én ilyenkor néha lelépek kicsit. Hihetetlen parám volt, hogy ha valamiért mégis felkel hamarabb, akkor úristen mi lesz...És egyszer ez be is következett. Tudjátok mi történt? SEMMI! Hazaértem és addig szuperül elszórakoztatták egymást a nagyival...

 

Hát ennyi voltam mára :). Hamarosan jelentkezem egy kifejezetten Benis poszttal!

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr787130739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.