Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

Utálom

2014. augusztus 08. - buanna

Valami részletes és alapos koncepció mentén felépített posztot szerettem volna most írni az alábbi témáról. Pár napja, vagy lehet, hogy pár hete is sokat jár az agyam rajta. De mivel nehéz napokat élünk meg most Benivel (antibiotikumot kap továbbra is, ez eléggé megviseli a kis pocakot és soooook sok a sírás), se időm, se erőm nincs most egy kerek-egész vélemény kifejtésre, szóval csak csapongva írok. Tekintsétek vázlatnak, később (100 év múlva?) szeretnék erről majd kicsit bővebben is irkálni.

Szóval.

Torkig vagyok. Mivel is? Kezdjük az elején. Már a terhesség alatt is - mint már arról írtam - rengeteg benyomás, információ éri az ember lányát. Azt se tudja, hova kapjon, mit higgyen/szedjen/vizsgáltasson stb. s mit ne. Aztán a probléma csak fokozódik a szülés közeledtével ("jársz szülésfelkészítőhipnótranszbio jógára??", "tudod már a helyes légzéstechnikát?", "és, hogy akarsz szülni, eltervezted már?!"...). Végül valahogy kibújik a csöppség, anyucimuci terveivel együttműködve, vagy sem és ekkor aztán elszabadul a pokol.

A nő, kezében a gyerekével, egy kör közepére kerül. Körülöttük hatalmas tömeg, őrjítő hangzavar és heves hadonászások. Könyveket, babakocsikat, hordozókendőket, cumisüvegeket is dobálnak a fejük fölött. Minden nagyon hangos és az egész iszonyúan levegőtlen. A gyerek már ordít, vörös fejecskével. Anyuka idegesen "ssssssh-ssssssh édesem", neki is egyre vörösebb a feje és a nagy csittegésben már az egyik szeme tikkel is. Aztán ő is elkezd sírni, szintén vörös fejjel. Ringatása immár ráng(at)ás. A kör szűkül, anya és gyermeke sírását elnyomja a tömeg zsibongása.

Nagyjából így képzelem el egy kezdő édesanya totális kiborulását. Én is kerültem már ennek peremére, hát nem kívánom senkinek. De szerencsére az én kétségbeesésem épp olyan, mint a haragom: túldramatizált és hamar csillapszik, akár a nyári vihar. Ám ez nem mindenkivel van így.

Gondos-parázós-első gyerekes muterként én is falom az internet gyermekneveléssel és gondozással kapcsolatos szegmenseit. Minden problémára rákeresek, mindent elolvasok. MINDENT (igen, a gyakorikérdések.hu-ra is rákattintok és végigolvasom a válaszokat). Számos ember véleményét megismerem, elméleteket, kutatásokat, statisztikai adatokat böngészek. És olykor nagyon felháborodom. Hogy miért? Azért, mert rengeteg szívtelen, képmutató, szemét anyuka van! Sajnálom, nincsenek szebb szavaim. Csúnyábbak lennének még...Ezek a nők készítik ki az arra fogékony, bizonytalan elsőgyerekeseket. Senkin nem könyörülnek meg, és semmilyen témát nem hagynak ki. Amiken a legjobban kiakadok:

- A szoptatás királynői:E hölgyeknek az a mániájuk, hogy az anyatejet helyezik mindenek fölé. Valóban igazuk van abban, hogy eme csodás nedű tökéletes a kisbaba számára. De ezt összekötni azzal, hogy aki nem szoptat, az egy csökkentett értékű édesanya és a gyereke kb. másodosztályú lesz csupán???? Mert hogy sok esetben sajnos ez az ő mondanivalójuk. És sokszor olvasom különböző fórumokon, hogy amikor már igazán nagy vita kerekedik a témából, ezek a "tejes-asszonyok" azzal próbálnak érvelni, hogy dehát a legtöbb tápszerezős anyuka azért nem szoptat, mert félti a melleit, önző stb. Hát pedig én ezt nem hiszem! Szerintem a nem szoptató anyák csupán elenyésző része az, aki tudatosan nem táplálja mellből gyermekét. És még ebből a kevésből is egy nagy hányad szerintem azért nem, mert mondjuk a megélhetés miatt úgy döntött a család, hogy apuka marad otthon a gyerekkel, anyuka pedig dolgozik. Oké, ezutóbbi esetben a lefejt anyatej is opció, de én aztán maximálisan megértem azt a nőt, aki mondjuk napi 8 óra gürcölés után nem a fejőgéppel akar kettesben lenni, hanem a kisbabájával. A legszomorúbb az, hogy ezek a szívtelen dögök nem gondolnak bele abba (vagy még szomorúbb: lehet, hogy teljesen tudatosak...), hogy együttérzés nélküli, szigorú és lesajnáló mondataikkal mekkorát rúgnak anyatársaikba, akiknek pedig épp elég kínszenvedés volt annak felvállalása és elfogadása, hogy képtelenek anyatejet termelni. Szörnyű azt olvasnom/látnom/hallanom, hogy mennyi nő érzi ezért rosszul magát, képzeli saját magát egy romhalmaznak, anyaságra alkalmatlannak! Hogy kellemetlenül kell érezniük magukat, szánakozó fejeket kell látniuk maguk előtt, amikor megkérdezik tőle a szokásos (egyébként baromi idegesítő) kérdést: és tudsz szoptatni?, melyre a válaszuk egy félszeg és elharapott: sajnos nem...Mindezért a társadalom azon tagjai felelősek, akik a tápszert démonizálják, már-már ördögtől valónak tartják. A téma azért is dühít ennyire, mert amikor Benivel kórházba kerültünk, nekem is volt 2 napom, amikor elkezdett iszonyúan csökkenni a tejem. Kétségbeestem, sírtam, álmatlanul forgolódtam éjjel. Mert folyton az járt a fejemben, hogy akkor mostantól csökkentett értékű leszek, a gyerekem pedig sajnálatra méltó lesz a külvilág előtt. És hogy ezentúl a jó anyává válási törekvésem csupán megmosolyogtató, eredménytelen próbálkozás lesz majd, amolyan "tompika-anya" leszek. Ezalatt a 2 nap alatt szembesültem igazán a szoptatásnácik hatalmával, rám gyakorolt hatásukkal: majdnem elhittem nekik, hogy a tápszer rossz, a tápszeres anya égetni való. Holott a tápszer az egyik legnagyszerűbb találmány a világon. Gondoljatok csak bele, hány kisbaba életét menti meg, hány édesanya lelke lelhet végre békére (ha hagyják...), amikor a megannyi, ciciből-tejet-elővarázsoló sikertelen próbálkozás után előkerül a tápszer és a gyerek fejlődése végre rendes kerékvágásba kerül.

- A fanatikus kötődők: Rengeteg köztük a szoptatás-királynő, nem véletlenül. Ezek a nők teljesen rá vannak csavarodva arra, hogy ha a gyerek nem alszik a szüleivel, akkor bizony jól el van cseszve az élete örökre és minden negatív tulajdonsággal rendelkezni fog, amivel csak lehetséges, de jó esély van arra is, hogy sorozatgyilkos lesz majd. Itt leszögezném, hogy az égvilágon semmi bajom nincs a kötődő neveléssel. A bajom azokkal az elvakult emberekkel van, akik nem fogadják el azt, hogy nem csak az működik, amit ők gondolnak a gyereknevelésről. Akik azt hirdetik, hogy kiságyba csak az teszi a gyerekét, aki önző. Sőt, a  külön szoba hallatán már el is fehérednek és kb. a szívükhöz kapnak...Akik anyaságra/szülőségre alkalmatlannak tartják azokat, akik mondjuk a szülői ágyban éjszakai dumálásokat, szexet, szétterpeszkedős-forgolódós alvást akarnak és nem a gyerek szuszogását hallgatni annak akár 5-6-7-... éves koráig, megfeszülve az ágy egyik pici sarkában. Számomra az együtt alvás ugyanis ezt jelentené. És kéremszépen, ne legyek már ezért gonosz, felelőtlen, akármi. Én egyszerűen másban hiszek, másképp képzelem el a kötődést a gyermekemhez. Szabad másképp gondolkodnom ugye? Megkegyelmeztek nekem, nekünk, másképp gondolkodóknak, kedves együttalvó anyák? Egyébként egy viccnek tartom, hogy a gyerek igényeit a középpontban tartó, állítólagosan kötődően nevelő anyák között mennyi, de mennyi olyan van, aki a gyermeknevelésben tanúsított rugalmasság (?) és szabadság (?) ellenére milyen korlátolt, elítélő és távolról sem toleráns személyiség úgy egyébként. Hogy fogtok így nyitott, szabad, előítéletektől mentes embereket nevelni drágáim?! Én itt érzek kurvasok némi ellentmondást azért...

- A hordozó tudósok: Kattanásuk tárgya, hogy a gyereknek csak és kizárólag az anyján van a helye. Az teljesen kizárt dolog, hogy egy babakocsiban jól érezze magát...Én is nagyon pártolom a hordozást, van is hordozókendőnk és egy csatos hordozónk, amelyeket előszeretettel használunk. De van babakocsink is, mert sokszor meg ez a praktikus. És egyáltalán nem gondolom, hogy ezzel ártok a kisbabámnak, aki nem mellesleg igen jókat tud aludni a babakocsiban (is), nekem pedig nem szakad le a hátam közben.

Néhány facebook-os hordozós csoportban is benne vagyok. Bevallom őszintén, néha csak azért olvasgatom a posztokat és kommenteket, hogy legyen min elcsodálkoznom, olykor mosolyognom. Sokan ugyanis olyan hévvel, indokolatlan indulattal és semmirekellő okoskodással fröcsögnek a "mások" ellen, hogy az már-már szürreális élmény. Kik azok a "mások"? Hát a babakocsisok, meg a kengurusok! Akik legalább annyira keveset érnek anyaként, mint a tápszeresek, ugyebár...A legviccesebb talán az, amikor megy a nagy egymásra licitálás, hogy kinek a gyereke utálja jobban a babakocsit, így meg úgy üvölt benne stb. :). Na meg, hogy ki mikor és hogyan szólított meg egy kengurus anyukát, hogy felvilágosítsa arról, hogy gyermekét egészségtelenül cipeli. Ezutóbbinak a célját egyébként jónak is tartom, de el tudom képzelni, egyesek milyen stílusban teszik mindezt...A fórumokon leírt beszámolók hangvételéből ítélve nem sok szépre s jóra (és emberire) követeztetek (persze lehet ezt szépen is, gondolom. Vagyis remélem...).
Csak hogy képbe legyen a kedves Olvasó: a kenguru - népszerűsége ellenére - nem egészséges a babának, mert nem jól tartja a gerincét (röviden). Ehelyett pl. a hordozókendő és SSC hordozó a jó választás.

a hordozó tudósok rémálma: kifelé néző kengurus bébi
Ez egy SSC hordozó - egészséges, szép s jó :)

 

És végül, minden babahordozás királynője, a hordozókendő. Ezernyi fajtával, kötéssel, mindennel, ez csak egy példa a sok közül.


- Az oltás-parások: Kis csoport, sok összeesküvés elmélettel. Hogy az oltások csak a gyógyszergyártó cégek miatt vannak. Meg hogy elcseszik a gyerek immunrendszerét. Meg hogy aki beadatja, az minimum tudatlan primitív, de inkább kegyetlen anya...Na persze azzal én is egyet értek, hogy nem kell a gyereket nyakra-főre oltani mindennel, de szerintem van azért jópár hasznos, ez ép ésszel belátható - akkor is, ha ezzel a csúnya kapitalizmust éltetem...

- A görcsös fejlesztők: "Gerzsonka most töltötte a két hónapot és képzeld, az apja megtanította pezsgőt bontani és deriválni! A tied miket tud már?", "Pirike még csak 4 éves, de már angolul álmodik éjjelente!" Ez elég ismerős lehet, talán a legtipikusabb típus a naiv anyuka körül álló, hangos kör tagjai közül. Terrorizálásának módszere a folytonos összehasonlítás és versenyeztetés. Nagyon sokszor lehet velük találkozni az olyan anyukás netes fórumokon, ahol a szegény, kétségbeesett anyuka megkérdezi, hogy baj-e az, ha a babája mondjuk nem figyel a hangokra, vagy nem fókuszál a szemeivel x korában. Erre jönnek ezek a nőszemélyek és mézes-mázosan :)), csupa :)) mosolygós :))))) szmájlival :) megtűzdelve elújságolják, hogy az ő hasonló korú gyerekük már mi mindent tud. Ahelyett, hogy hasznos tanácsokkal látnák el szegény, halálra rémült anyukát. Rosszabb esetben azt is hozzáteszik monológjukhoz, hogy "hú, szerintem ez elég nagy baj, nézesd meg...". Meggyőződésem, hogy ez a csoport az, amelynek tagjai már 1 hetesen angolra hordják a gyereket, suliban az összes szakkörön ott kell majd gubbasztania a gyereküknek. És persze ezek alkotják az olyan full lúzer anyák csoportját, akik képesek a 16 éves, gimis gyerekük tanárához bemenni és könyörögni, hogy adják már meg Pistikének a négyes helyett azt a rohadt ötöst, mert a Pisti úúúúgy tudja, annyira rendes gyerek ez a Pisti, úgy keni-vágja azt a matekot, had legyen már meg az a kitűnő bizonyítvány.

Hát Drágáim, kicsit hosszabbra sikeredett ez a poszt, mint gondoltam előzetesen, bár el is tartott 1 napig, amíg befejeztem. Benike épp alszik. Kihasználom ezt a kis szabadidőt és megiszok Szabival egy alkoholmentes sört, asszem, mára kipuffogtam magam kellőképpen :).

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr306882899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.