Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

Mama got new piercing...

2014. február 22. - buanna
Piercinget cseréltem. Már régóta terveztem, hogy az orrom jobb oldalán lévő kis ezüst pöttyöt lecserélem egy karikára. Most, így a terhességem 6. hónapjában úgy éreztem, eljött az idő és a gondolatot felváltotta A Tett. Szabi nagy örömére, neki ez így valahogy még jobban bejön. Azt mondta, hogy mindig is akart egy karika piercinges barátnőt. Miután felvilágosítottam, hogy a felesége vagyok, a világ legtermészetesebb hangnemében válaszolta azt, hogy de hát attól még a barátnője is vagyok. Meg a csaja. Nekem ez így tetszik, úgyhogy mosolyogva nyugtáztam. Tök jó, hogy nem csak egy feleség vagyok, hanem egy csomó minden más is lehetek ebben a kapcsolatban. A szaftos pólós-kötényes feleség, a fájós derekú-rinyálós kismama, a naiv és anti-matek kislány, a sörözős-bulizós barátnő, vagy a szakadt-kócos piercinges csaj. Meg majd a kitudjamilyen anyuka, anya, muter, mama és társai.
Nem is tudnék meglenni egyféleképpen, rohadtul hiányozna, ha bármit is fel kéne adnom magamból egy döntéssel. A szükséges változások úgyis jönnek, ha beengedem őket, maguktól elvégzik a dolgukat. Például régen soha nem tudtam, mi lesz velem a hatalmas bulik nélkül várandósan. Hogy majd vissza kell fognom magam és depis, meg frusztrált leszek. Aztán az élet magától rendezte ezt: egyszerűen nem vágyom ezekre. Nem vágyom arra, hogy felesezzek, vagy hajnalig ugráljak. Ha megiszom egy pohár bort, nem fanyalgok, hogy "bazz nekem most miért nem lehet még egyet?!". Nem vágyom arra, hogy mindenhol ott legyek, hogy minden hülye csatát megnyerjek mindenkivel szemben. Nem akarom visszakapni a régi életem, nem érzem azt, hogy "úúúúristen mi a francot művelünk?!". Ez az egész így azért megnyugtató :) És egyáltalán nem arról van szó, hogy nem parázom szét magam és nem kapok dührohamot dolgoktól, csak egyszerűen fejben itt vagyok, a jelenben, és nem igazán rágódom hosszasan dolgokon. És bármennyire is furcsán hangozhat, lehet, sokak számára, de igyekszem minél kevésbé túráztatni magamat a jövőn. Ezt tudatosan próbálom csinálni. Majd mi lesz májusban, meg azután, meg itthon a gyerekkel egyedül, stb. Nem tudom mi lesz, és félek is, de ugyan minek tervezzek meg mindent előre? Úgyis baromság, és úgyse úgy lesz :). És ez egyben őrjítő és csodálatos, tele vagyok rettegéssel és toporgó várakozással is. Talán mindezért nem is félek nagyon a szüléstől. Egyrészt, elég megnyugtató a tény, hogy a jelenség igen gyakori a nők körében... Másrészt, ha mindent úgy csinálok, ahogy elvileg "szabályos" (igen, ez fúúj meg minden, a normálissággal együtt, de azért vannak az életnek területei, amikor egyszerűen célszerű szabályosnak lenni - még szerintem is:)), szóval ezesetben úgy érzem, egyszerűen nincs okom félni, hiszen ami tőlem telik, azt megtettem/megteszem. Mindaz, ami efelett van, nem az én hatásköröm, kár is lenne áltatni magam. Már attól se parázok, hogy mi lesz, ha a megszokott kis dokim nem tud bent lenni a szülésen. Hát akkor majd lesz egy másik, na bumm. Meg hogy anyám ha esetleg valami miatt nem tud ott lenni és egyedül kell szülnöm. Hát akkor ez lesz, ezt a gyereket úgyis nekem kell megszülnöm, a lelki kényelem persze hatalmas segítség, na de csak megoldom ha úgy adódik, nem?
Ja, és igen, ha már szülés. Nem, nem lesz apás. Először is, csodálatosnak tartom az apás szülés elvét, minden szempontból. Ám se én, se Szabi nem vágyunk arra, hogy a szülést együtt éljük át. Egyszerűen nem érzem azt, hogy ez a dolog 100%-osan támogatná az ottani folyamatot, és bennem van egyféle félsz, vagy bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ez ránk, kettőnkre hogyan hatna. Persze, itt most lehet azzal jönni, és már ilyet beszélgetésem is volt, hogy na hát ez az intimitás egy következő lépcsőfoka, meg hogy a bizalom próbája és az apává válás nélkülözhetetlen kezdőpontja. Hát szerintem meg nem. Egyszerűen baromság ilyen kijelentésekhez kötni akármit is. Ez most olyan, mintha én azt mondanám, hogy akik együtt élnek, és nem házasodnak meg, azok nem szeretik egymást eléggé. Ugyan mégis milyen alapon állíthatnék én ilyet. Azt tudom, hogy én hogyan látom, de az abszolút igazság kimondásában soha nem hittem és - remélem - soha nem is fogok. Szóljatok rám, ha ilyet tennék. Ez mind 2 ember döntése, és azt csak ők tudják, mi mit jelent az ő kapcsolatukban. Nálunk a nem-apás szülés abból fakad, hogy egészen egyszerűen én nem akarom, hogy Szabi engem abban a helyzetben lásson. Én nem fűzök spirituális nemtudommiket a szüléshez, elég naturálisan képzelem el a dolgot, fájdalommal, testnedvekkel és - az én esetemben akár - artikulálatlan ordítással. Szabi jelenlétében ezt jelenleg nem tudom elképzelni. Még orrkarikás mamiként sem, szorri . :)

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr126548363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.