Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

Kismama testkép és a masszőr, aki a zsenikre esküszik

2014. január 05. - buanna
Szerintem most járok abban az állapotban, amikor még éppen hihető lenne rólam, hogy csak a karácsony hagyta a nyomait rajtam derék - csípő tájékon, ám a szakavatott szemek számára már azért levágós lehet, hogy valójában mi a helyzet :). Ez a bizonytalan testkép saját magamra is hatással van, hiszen épp a hétvégén történt az, hogy fürdőruhában a tükör előtt elpityeredve panaszkodtam Szabolcsnak, hogy milyen szarul nézek ki, nem is látszik, hogy babát várok, nem is gömbölyödik olyan szép szabályosan a pocakom, hanem csak olyan 'izén' terebélyesedik, meg amúgy is, mekkora vagyok már, és biztosan soha többé nem fogok már normálisan kinézni, ennyi volt, fenébekészvége...Persze ez is csak egy gyors-hiszti volt, mint anno a hot-dogos sztori, pár perc múlva lent a szaunában már csak nevettem az egészen :) Fura vagyok ugye?Furább, mint általában O.o

Bezzeg Barbie! (a r*banc...)

És most néhány embernek biztos szemet szúrt az, hogy szaunáztam :). Igen, szaunáztam, és gőzben is ültem, sőt, jól meg is masszíroztattam magam! Én abban hiszek, hogy ezeket az alapvetően is egészséges dolgokat babával a pocakban is igénybe lehet ám venni, no persze csak kevesebb ideig, és például a jéghideg zuhany nélkül. Így van ez az alkohollal is, nálam simán belefér hetente 1-2x 1dl vörösbor - ha picit keményedik a hasam, ez pl. tök jó rá.

A már említett masszírozás közben volt egy érdekes sztori. A középkorú masszőr, persze tudta, hogy gyereket várok, hát el is látott bőven az általa vallott gyermeknevelési tanácsokkal, intelmekkel :). Ha csak tehetem, igyekszem nem vitatkozni egyetlen lelkes, idegen tanácsadómmal sem, végighallgatom őket mosolyogva, aztán elmentem amit lehet, a többiből meg legalább kerekedik valami jó kis vicces, vagy tanulságos, elgondolkodtató történet.

Szóval a masszőr...Istenem a férfiak :)! Először is, Drága Édesapámra is jellemző, hogy előszeretettel mesél ijesztő, meghökkentő történeteket olyan szituációkban is, amikor - hogy is mondjam...szóval - hát, szívderítőbbet is el lehetne sütni a jó hangulat megőrzése végett. A kedves masszőr, hátam idilli ropogtatása közben valami miatt úgy érezte, hogy mindenképpen el kell nekem mesélnie azt, hogy az egyik ismerőse hogyan halt bele percek híján a szülésbe úgy, hogy ennek egyébként semmilyen előzménye nem volt. Valami miatt úgy döntött, hogy története a "hát bizony, ez bárkivel megtörténhet..." végszóval zárul jelen szituációban a legjobban. Ellazulás a köbön :).

Brillírozása nem ért véget ezen a ponton. Hiszen most következett a következő kérdése: "Ismeri Ön a Nevelhetsz zsenit című könyvet?" Hűha, mondom, nem. (De a szerzőjéről, Polgár Lászlóról már nyilván hallottam.) Leszögezem, nem ismerem (egyelőre) a szerző pedagógiai módszerét, azt tudom, hogy sakkzsenik a lányai. Ez csodálatos és semmi gondom a ténnyel :).

Az én virtuóz masszőröm azonban lelkes okító beszédet tartott nekem arról, milyen káros és egyben haszontalan tevékenység a gyereket órákig a homokozóban, esetleg egyedül a szobájában játszani hagyni, micsoda sekélyes élete lesz ám annak az embernek, akit gyerekként 'csakúgy' hagynak játszani, célok nélkül...Hiszen a gyereket folyton kihívások elé kell állítani, kihozni belőle, amit csak lehet, már egész kicsi korától kezdve. Szóval szabályok, célok, teljesítmény, juhéé.

Én csak meredtem magam elé, néha benyögve egy "aha"-t, és közben két "kisfilm" játszódott le lelki szemeim előtt. Az egyikben kicsi fiacskám elmélyülten játszik a kis kütyüjeivel, kommentálva tetteit, nyugisan, 'csakúgy'. Vagy a homokozóban épít várakat, hidakat, bunkereket, szintén különösebben meghatározott célok nélkül. Jól érzi magát 'a kis világában'. Vagy futkos, elesik, sír, nevet. Lekvárral kikeni a falat, meg ilyesmik. A másik képkockán már ketten vagyunk. Én, aki gülüszemekkel lesem fiam minden apró mozdulatát, analizálom, méregetem, még talán pontozom is apró kezeinek minden mozdulatát. Megmondom neki, hogy ezt és ezt így és így csinálja meg/érje el/mutassa meg stb. És figyelek. Figyelem, hogy vajon elég ügyes-e. Elég jól teljesít-e. Eléggé megfelelő-e. Eléggé 'normális-e'. Hiszen fejlődni kell, fejleszteni kell, célokat kell kitűzni, és azokat bizony valahogy el kell érni, éretni vele. Már 0 éves kortól. Aztán a végén elismerem...HA az ideális időn belül, az ideális módon köti össze azokat a nyamvadt pontokat, színezi ki a mintát, rakja sorba a tárgyakat, böki ki a megoldást, mondja fel a törit, vizsgázik le...És majd jól megveregetem a vállát, ha felnőtt korában végül elért mindent. Mindent, amit csak ÉN akartam, hogy elérjen, megszerezzen. Hogy végre anya büszke legyen rá, egyszer ebben az életben, végérvényesen...

Aztán vége lett a masszázsnak. Kézcsók, kössz a tanácsokat hapsikám :)

(Erről még biztosan sokat fogok írni, hiszen mint mindenről, erről a témáról is nagyon sokfelé ágazik a véleményem. Uncsi? Lehet, bocsánat :) És hamarosan beleásom magam a gyerekpszichológia ingoványos irodalmába is...)

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr376548371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katy 2014.01.14. 12:40:12

Ez most komoly? :) Egy idegen embernek osztotta az észt, hogy a gyereket nem szabad "csak úgy" játszani hagyni? Az ő gyerekéből (ha van neki) mi lett? Ezt megkérdeztem volna tőle... :D
Amúgy ez milyen masszázs volt? Speckó kismama vagy normál?