Így a 17. hét derekán már pocakosodok rendesen, legalábbis magamhoz képest :). Az egy dolog, hogy soványság soha nem voltam, de azért derék tájékon nem igazán voltak gondjaim, így most minden apró növekedést nagyon is látok, és főleg érzékelek annak ellenére is, hogy ez a külvilág számára esetleg nem is olyan szembetűnő, hacsak nem épp egy keresztcsíkos felső van rajtam.

És ezennel elérkeztünk az alvás problémájához...Én, aki megrögzött hason alvó vagyok, immár képtelen vagyok hason feküdni, ugyanis "valaki" elkezdett terjeszkedni odabenn. Már háton se a legjobb, úgyhogy maradt a klasszikus kismama pozíció, az oldalt fekvés. Na, hát ez az, amit én soha nem csináltam! És elég nehéz megszokni, sokat forgolódok, vergődök ide-oda, és ehhez természetesen hozzájárul a folyamatos hajnali mosdóba járkálás és az is, hogy folyamatosan be van dugulva esténként az orrom (ez is normális jelenség ilyenkor, csak persze én ezzel nem vagyok kisegítve...).

A pocaknövekedés szépséges része pedig, hogy megjelentek a kis pillangók a hasamban :). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a természetes gyomorbéli mozgolódások mellett elkezdtem érezni valami egész mást is, persze még csak lágyan, pillangószárnycsapás-szerűen, de egyértelműen. Ez már a fiam, akinek napról napra egyre erősödnek a kis csontjai. A mozgolódást kívülről még nem lehet érzékelni, egyelőre csak ő és én érezzük, de hamarosan lepacsizhat az apjával is, szerintem már csak pár hét kérdése :)