Szülői szerep, avagy mindenki másképp rontja el - én éppen így :)

Anyja lettem

Fanatikus és fantasztikus anyu

2013. december 13. - buanna
Ahogy egyre inkább kerekedek és egyre többen tudják azt, hogy gyereket várok, egyre több véleményt, jótanácsot, okosságot kapok. Anyáktól, szingliktől, fiataloktól, idősöktől - lényeg az, hogy mindenkinek van valami mondanivalója. Én egyáltalán nem bánom ezeket, sőt élvezem, sok mindent elmond az egy emberről például, hogy mi az első mondata egy kismamához, hogyan áll hozzá ehhez az egész gyerekvállalósdihoz. Természetesen voltak egészen meghökkentő reakciók: "Te terhes vagy?!" - című kérdés feltevése olyan hangsúllyal, mintha legalábbis azt kérdezné, hogy leprás vagyok-e..., vagy a nyersen mókás "Aztak*rvaaa :D!!!", ezutóbbi nyilván a legcukibb kutyaütő cimborák szájából hangzott el leggyakrabban és legcifrábban. Voltak olyan srác barátaim, akik a hír hallatán nemes egyszerűséggel rátapadtak a hasamra, hogy így tanulmányozzák az akkor (kb. 11-12. hét) még nem is látszódó pocakomat. Nehezen, de végül sikerült a tudtukra adnom, hogy nem, ez a bébi még nem fog megmozdulni :)

És persze ahogyan elmélyülök várandósságomban,úgy csimpaszkodik rám szerteágazó indáival a már említett kismama biznisz is...A jó anya-rossz anya ellenpáros ezzel együtt mindig ott lebeg a fejem felett, és érzem, látom magamon azt, az olykor kifejezetten gyermeki bizonytalanságot, ami egy újfajta identitás kialakulásakor jellemző. És ez az üzletág persze erre épít :) Majd idővel meglátjuk, hogy én mennyire dőlök be ezeknek, illetve mennyire leszek képes függetleníteni magam és csakúgy önmagamból fakadóan fantasztikus anyu lenni, nem pedig egy fanatikus, boltkóros női lény, aki bekebelez mindent, amit csak rásóz ez az üzleti szektor...

Na jó, most, miután kellőképpen kibölcsészkedtem magam, jöjjön néhány emészthetőbb, tényszerűbb közlemény :) 16 hetesek vagyunk, és van újabb ultrahang képem, azaz 2 is, valamint a hír: 100%, hogy kisfiam lesz! Gondolkodtam, hogy vajon ez mivel másabb, mintha lányom lenne. Igazából azt hiszem, semmivel egyelőre. Nálunk nem lenne így se,úgy se princesshellokitty csillámság, ahogyan pókemberes amorf nindzsaterminátortranszformer bábuk sem a polcon - legalábbis addig nem, amíg mindezt én döntöm el. Utána meg úgyis alkalmazkodni kell majd az óvodai kapitalista trendkövetéshez, nincs mese, nem lehet pont az én gyerekem a kirekesztett különc csak azért, mert az anyjának önkényesen, ilyen-olyan tekintetben van némi problémája a fogyasztói társadalommal és egyéb úri huncutságokkal. Úgy látszik, ma nem lehet elnyomni missz bölcsészannát...Kárpótlásul íme csodálatos kicsi fiacskám 16 hetes képei:

Az UH-n ismét nagy volt a mozgolódás, kapálózás, sokféle irányból láthattam őt, aminek nagyon örülök :) Egyébként voltam háziorvosnál, átnézett jónéhány leletet rólam és közölte, hogy makk egészséges vagyok, még vashiányom sincs, meg tök jó a májakármicsodámnak az értéke (ezek szerint az elmúlt 10 év mégse volt oly' nagyon meredek, vagy csak betonból van a májam...). Egy, azaz két szóval tehát: minden rendben.

Karácsonyi ajándék gyanánt volt szerencsém hozzájutni néhány újabb fantasztikus kismama ruhához. Félelmetes, hogy milyen iszonyú nehéz volt rátalálni olyan alapdarabokra, mint egy sima fekete szoknya és egy sima fekete farmer. A kismamaboltok nagy része olyan ruhadarabokat árul ugyanis, amiket 70 évesen se vennék fel. Az egy dolog, hogy most a legeslegelső szempontom a kényelem, de ebből egyes gyártóknak vajon miért következik az, hogy egyben slampos viziszörny is szeretnék lenni? Na mindegy, a lényeg az, hogy én győztem: meg vannak a kis alapdarabok! Csak mert fantasztikusan fanatikus vagyok ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://anyjalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr876548381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.