Eljött a január 31., ekkor kellett utoljára bent csücsülnöm tizenkét nyolc órát az irodában. Az utolsó 1 hónap már szörnyű volt, azt hiszem, még sose utáltam ennyire egy helyben ülni, és visszafojtva a rám törő hisztirohamokat, fegyelmezetten koncentrálni. Fájt a derekam, elgémberedett a lábam, állandóan olyan késztetésem volt, hogy homorítanom kell a hátammal és nagyokat lélegezni. Amikor ezt sunyiban megpróbáltam (nyilván nem lehet úgy...), a többiek nevettek rajtam, hát mit ne mondjak, én is magamon :). Én amúgy is az a típus vagyok, aki utálja ezt az irodai szögletességet, ha nem ér valami impulzus, képtelen vagyok jó cikket írni (OK, írok, de akkor be kell kapcsolnom a gép üzemmódot, ami viszont felőröl, fúj). Legszívesebben néha leheverednék a laptopommal a kanapéra, vagy ki a kertbe, teraszra, bárhova, csak történjen már valami. A dolog nyilvánvaló lehetetlensége miatt maximum annyit tehettem olykor, hogy ha egyedül maradtam bent, felcsaptam a lábam az asztalra, aztán valami inspiráló zene mellett igyekeztem eleget tenni az "írjálvalamikreatívatfigyelemfelkeltőtfantasztikusatcélcsoportosat" feladatnak (amit amúgy imádok, és néha még azt is érzem, hogy értek is hozzá). Ilyenkor olyan volt kicsit, mintha megnyílt volna egy szelep. Persze, lökött és elkényeztetett bölcsész vagyok, menjek már a fenébe ilyen luxus igényekkel, egyáltalán örüljek, hogy valaki melót ad meg kest, ez a baj ezzel az y generációval, azt hiszi, ő a "nakivagyokén", stb. Tudom-tudom, de lefogadom, hogy mindenkinek vannak ilyen igényei, csak nem elégedetlenkedik nyilvánosan annyit, mint én :).


És februárban elkezdődött a home-office üzemmód. Eddig 1 hetet gyűrtem le így, és mondhatom, hogy nekem ez nagyon bejön. Itthon ülök/fekszek a kanapén, csend van, de ha úgy akarom, akkor beteszek valami zenét, felállók, nyújtózom. És én tudok így dolgozni, nem halogatom a melót vagy ilyesmi, szerintem sokkal dinamikusabban és precízebben alkotok, mint a munkahelyen. Ennek meg is volt a gyümölcse, a visszajelzések szerint is tök jól sikerült irományokat adtam le. Nem is véletlen, hiszen összességében éreztem magamat sokkal összeszedettebbnek, csak és kizárólag a feladatra tudtam koncentrálni. Bent sokszor bajom az, hogy megszakítják a munkámat. "Figyi, van 1 perced?" "Akkor beszéljük már meg ezt meg azt most..." "Hű ez meg az most kéne 1 órán belül!" stb. És biztosan léteznek olyan profik, akik át tudnak kapcsolni hirtelen egyik témából egy másikba, nálam ez korlátozottan működik csak...Ha szeretnék egy koncepció alapján megalkotni egy precíz cikket, tartva magam egy előre megtervezett felépítéshez, hangnemhez stb., ehhez az kell, hogy HAGYJANAK. Ha a munka megszakad, akkor felborul a folyamat, és hibát hibára halmozok. A rapid munka is működőképes persze, de csakis akkor, ha valami rutinosat kell alkotnom. Egy speciális, új témánál ez a fajta sebesség egyszerűen nem működik. Készpassz :). Ja, és persze Benivel a hasamban még nagyobb szükségem van arra, hogy kényelmesen végezhessem a munkát, az előbbi előnyökhöz képest ez már csak hab a tortán. Szóval...I love home office :)

Egy kis general infó is rólam: a 25. hétben vagyok, továbbra is minden oké. Járogatok tornázni, a héten kipróbáltam egy gyógytornázós órát is, ami nekem kicsit túl lájtos volt, bár az utolsó hetekben ezt majd nagyra fogom értékelni szerintem, szóval megtartjuk :). Egy csomót beszélgettem a gyógytornász nővel, szerinte látszik a hozzáállásomon, hogy tipikus nagycsaládos vagyok (4-en vagyunk testvérek). Kérdeztem, hogy ez miből jön így le? Mondta, hogy sok nagycsaládból érkező anyukát ismer, általános jellemzőnk, hogy nem aggódjuk túl a terhességgel kapcsolatos dolgokat, nem nyafizunk annyit, nincsenek különösebben extra igényeink a szüléssel kapcsolatban. És szerinte még a névválasztásban is látszik a praktikus hozzáállás (nálunk az irányelv az volt, hogy a név legyen alapvetően komoly hangvételű, egyszerű, de legyen cukin becézhető alternatívája is, és persze Szabi is legyen elégedett vele :) így döntöttünk a Benedek mellett). Hát, ha mindez így van, akkor hurrá :).

Egyébként ha már nevek, leírom, hogy nálam mik (voltak) a kedvencek:

Fiú nevek közül a Benedeken kívül szóba került még a Bendegúz, Boldizsár, Botond, Vince, Marcell, illetve a Bence és az Áron, utóbbi kettőt azért szorítottuk nagyon háttérbe, mert ahogyan látom/hallom, manapság ezek már igencsak gyakori nevek. Na nem mintha ez baj lenne, csak - ismét a praktikusság szól belőlem -, jó lenne elkerülni, hogy a fiam legyen az 5. ugyanolyan nevű majd az ovis csoportban, osztályban, baráti körben stb. Habár, semmilyen névvel nem zárható ki ez a lehetőség, véletlenek mindig vannak, de akkor is, na....
Lányneveink pedig ezek: Csenge, Blanka, Bianka, illetve Szabinak nagyon tetszik a Kincső. Nekem ezutóbbi éppen attól függ, hogy milyen kedvem van :). Illetve, ami egyelőre csak nálam jön be: Eszter és Lilla. Kétséges megítélése van egyelőre a Bíborkának...Na de a lánynevek ezúttal még nincsenek terítéken :) Majd talán legközelebb...

És akkor itt egy kép rólam, tegnapi. A pólóért naaaaagy köszönet Csetinek :)